Köszöntök mindenkit az oldalamon.
Zoli vagyok, és ez az első blogom.
Nem is tudom hol kezdjem. Talán az elején.
Július végén Debrecenbe költöztünk. A nyári szünetem nem épp jól telt, várakozás volt.
Várakoztam, hogy levegyék a kezemről a gipszet, és várakozva néztem a költözés elé.
Ötödikes leszek,és harmadik iskolába fogok jánki, olyan négyszáz kilóméterre
onnan ahol születtem.
Eljött a várva várt nap. Be volt pakolva az autónkba, annyi hely volt hátul, épp hogy elférjek.
Már csak aput vártuk, hogy hazajöjjön. Nagyon izgatott voltam, mi vár ott rám.
De nem volt olyan sima az indulásunk. Hirtelen felhőszakadás kezdődött. Az eresz nem tudta levezetni
a vizet annyi esett.
Apunak is meg kellett állni az úton akkora eső volt. Még a tetőt is megrongálta, a konyhában is csorgott a víz.
A vihar elvonult, apa hazaért, és mi elindultunk. Úgy éreztem sosem érünk oda. Háromszor mentünk
viharba, és háromszor álltunk meg mert nem lehetett tovább menni. Milyen jó lesz, amikor nem lesznek ilyen szélsőséges idők már. Este fél nyolckor értünk Debrecenbe.
Miután kipakoltunk nem sok erőnk volt, még gondolkodni sem. Fáradtan zuhantunk az ágyba.
Másnap kipihenten ébredtem.
Hát itt vagyunk!!!
Új élet, új iskola!!!
Jajjjjj,nnneee!!! Iskolaaa!! Most még hallani sem akarok róla.
De még nincs is iskolám! Lehet, hogy nem fogunk iskolát találni? Eljátszottam a gondolattal. Á, ilyen szerencsém nem lehet. Vagy lehet, hogy egy suliba sem fognak felvenni? No de ez a szülők dolga. És biztos vagyok benne, hogy szereznek nekem sulit. De még itt a nyár, és másnap lekerült a gipsz a kezemről.
Mehetünk a strandra.
De ezt legközelebb írom le.
