2014. október 7., kedd

Várva várt ballagás.

Sziasztok!
Talán most sűrűbben tudok tudósítani, mivel végre eltelt nyolc hosszú év, amit úgy hívunk általános iskola. Persze közben volt költözés, az ország másik végébe. De tudjátok: ismerd meg hazádat. Azt hiszem én megismerem. Sok szép helyen fordultunk meg itt is a Hanság és Dunasziget környékén.

Szóval a ballagás. Mivel több iskolában tettem le a nyolc osztályt, így engem nem hatott meg annyira. Inkább az, hogy végre vége, és az izgalom, hogy milyen lesz az új sulim.
De nem akarok a közepébe vágni.




Szüleimmel és a tesómmal meg az unokaöcsémmel:





Éééés ezt szeretem a legjobban:





Szóval egyszer vége!! Jön az új!

Sziasztok. Legközelebb az új hobbimról, a természetjárásról tudósítok, valamint az új sulimról. Izgalmas lesz, úgyhogy gyertek vissza és kísérjétek figyelemmel.


Iskolai szünetek.

Üdvözöllek!
Régen találkoztunk. Igen, emlékszem. Ott hagytam abba, hogy lekerült a gipsz a kezemről, és irány a strand. Azóta voltam strandon többször is, meg a kezem is tört még el többször is.
Végre a strandon:


Nem fogjátok elhinni, virágzó banánt láttam ott az aquvatikumban, meg termő banánfát. Legszívesebben felmentem volna, és téptem volna belőle.
Íme:




Ha Debrecen akkor természetesen virágkarnevál jut eszébe mindenkinek. Egy kis ízelítő.




Rég volt, szép volt.

Ugye, mondtam, hogy rég volt.


 December tájékán korcsolyázni voltunk. Életem első mű korcsolyázása.





Sok szép élmény volt, mivel bejártuk a környéket. Voltunk a nyíregyházi vadasparkban. Csak ajánlani tudom mindenkinek.






Ellátogattunk Miskolctapolcára




A budapesti hegyekben kalandoskodtam:

a bátyámmal


Aztán a szünet után iskola, iskola után szünet. Költözés és újabb iskola. Egyszer csak vége lesz ennek a sok iskolának!!!